november 21

Miért ilyen magasak a telefonszámlák?

Bizonyára többen feltettük már magunknak ezt a kérdést. Rendszerint ekkor azzal kezdjük, hogy elővesszük a telefonszámlát, majd nekilátunk a tüzetes ellenőrzésének. Nem sokkal utána kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy a szolgáltató „sajnos” jól számlázott. Ekkor nem marad más hátra, mint részletesen ellenőrizni, hogy milyen számokat hívunk legtöbbet és ezt milyen költség mellett tettük meg. Ez általában segít, de jelentős megtakarítást nagyon nehezen érhetünk el.

Már megszokhattuk, hogy a számítástechnika óriásléptekkel halad előre. Ez a telekommunikációban sincs másképp.
Ez nem is szorul különösebb bizonyításra, ha belegondol abba, mekkora fejlődésen ment keresztül az Alexander Graham Bell által feltalált hattyúnyakú telefonkészülék a mai okostelefonig. A mindennapokban használt készülékeink már csak nevükben hasonlítanak elődjeikhez, ezért nem is érdemes azonosságokat keresni közöttük. A hagyományos vezetékes telefonok és a mobilkészülékek fejlődése mellett meg kell említenünk az IP alapú telefonokat is, amelyek csak röviddel ezelőtt kezdtek népszerűvé válni.
Miért kellett ennyit várnunk erre? A válasz nagyon egyszerű: el kellett jutnunk addig, hogy bármikor elérhetővé váljon az olcsó, de jó minőségű internet.

Mit értünk IP telefonálás alatt?
Amikor a telefonbeszélgetésünket nem a hagyományos telefonhálózaton keresztül bonyolítjuk, hanem az internet hálózatát használjuk (VoIP – Voice over IP) a hang továbbítására. Mivel mára már Magyarországon szinte mindenhol elérhető jó minőségű internetszolgáltatás, ezért bizony komolyan számolnunk kell az internetalapú telefonálás lehetőségével. Felhívom a Kedves Olvasó figyelmét arra, hogy ne csak a népszerű azonnali üzenetküldő alkalmazásokban (Skype, Windows Live Messenger, stb.) lévő hanghívásra gondoljon! Ez a technológia ennél sokkal több! Hiszen ha csak a számítógépünkről tudnánk beszélgetést folytatni, akkor nem tört volna ekkora utat magának az IP telefon néven említett megoldás. Gondolom, senki sem szeret úgy beszélgetni, hogy beszélgetőpartnerét mindenki hallja, aki a helyiségben tartózkodik.
Természetesen használhatunk fejhallgatót is, de ez sem az igazi. Továbbá, mi lenne velünk, ha nem tudnánk felállni, esetleg elbújni egy félreeső tárgyalóba, vagy netán nem tudnák föl-alá sétálni, miközben beszélgetünk a partnereinkkel, családtagjainkkal. Ha mindezt nem tehetnénk meg, akkor én sem írtam volna ezt a cikket, mert akkor azt mondanám, hogy „ugyan már, ez csak játék”.

Merjek belevágni?
Mindenekelőtt az a legfontosabb, hogy higgyen benne és merjen dönteni. Jómagam 2008 tavaszán döntöttem úgy, hogy pusztán szórakozás és tesztelés céljából otthon kipróbálom az IP telefont. Annyira elégedett voltam vele, hogy már az első évben a családon belül is mertem ajánlani. Ezzel lehetővé vált, hogy azóta is ingyen beszélhetünk a családtagokkal vezetékes telefonon. Amennyiben eldöntötte, hogy VoIP telefont szeretne, akkor nincs más dolga, mint felkeresni egy ilyen szolgáltatással foglalkozó céget, akivel kialakítják az Ön saját IP alapú telefonját. Igazából egy kérdést mindig feltehet magának, ha habozik. Miért is ne? Hiszen van egy internet-előfizetésem és ezért fizetek akkor is, ha nem használom. Igazából ilyen alapon nincs semmi vesztenivalója.

Miért éri ez meg nekünk?
Első és legfontosabb előny, hogy lényegesen olcsóbb percdíjjal tud telefonálni. Különböző szolgáltatók egész változatos kedvezményeket, akciókat tudnak biztosítani. Az sem ritka, hogy egyes szolgáltatók ingyenes percdíjakat ajánlanak. Ezeket nevezzük „free days” napoknak. Léteznek olyan csomagok, hogy egy bizonyos összeg (kb. 2700 Ft) befizetése ellenéeben több hónapon keresztül (akár fél, egy év) heti ötórányi ingyen beszélgetést kínálnak valamennyi hazai és nagyon sok külföldi vezetékes irányba. Ugye mondanom sem kell, hogy ezek a hívások mindig másodperc alapú elszámolásúak.
Szép, hangzatos megoldásokról beszélünk, de vessük össze ezek előnyeit és hátrányait. Az ajánlat legfontosabb előnye kétségkívül a kedvezőbb telefonálási költség. Nem ritka az 50%-os megtakarítás úgy, hogy ugyanakkor többet telefonálhat. Emellett azt sem szabad elfelejtenie, hogy az IP alapú technológiára váltás során számos kiegészítő lehetőségekhez jut. A teljesség igénye nélkül néhány dolgot kiemelek:

- Fax to-Mail, amely lehetőséget ad arra, hogy az Önnek küldött faxot e-mailben megkapja. Ezzel irodán kívül is bármikor elolvashatja beérkező faxüzeneteit.

- Folyamatos egyenlegkövetéssel egy webes felületen bármikor megtekintheti, hogy áll a pillanatnyi havidíjjal.

- Hangposta üzenetét megkaphatja e-mailben.

- Akár külföldön van, akár otthon, mindig elérhetővé válik. Az is előfordulhat, hogy miközben partnere az irodai számon hívja Önt, fogalma sincs arról, hogy Ön éppen a pálmafák alatt kortyolgatja friss jeges koktélját.

Ha előnyökről beszélünk, akkor nézzük meg a hátrányát is. Könnyen belátható, hogy amennyiben nincs internet, akkor telefon sem lesz. Komplexitástól függően ez egyszeri beruházás 

Miért ilyen magasak a telefonszámlák?

Bizonyára többen feltettük már magunknak ezt a kérdést. Rendszerint ekkor azzal kezdjük, hogy elővesszük a telefonszámlát, majd nekilátunk a tüzetes ellenőrzésének. Nem sokkal utána kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy a szolgáltató „sajnos” jól számlázott. Ekkor nem marad más hátra, mint részletesen ellenőrizni, hogy milyen számokat hívunk legtöbbet és ezt milyen költség mellett tettük meg. Ez általában segít, de jelentős megtakarítást nagyon nehezen érhetünk el.

Már megszokhattuk, hogy a számítástechnika óriásléptekkel halad előre. Ez a telekommunikációban sincs másképp.

Ez nem is szorul különösebb bizonyításra, ha belegondol abba, mekkora fejlődésen ment keresztül az Alexander Graham Bell által feltalált hattyúnyakú telefonkészülék a mai okostelefonig. A mindennapokban használt készülékeink már csak nevükben hasonlítanak elődjeikhez, ezért nem is érdemes azonosságokat keresni közöttük. A hagyományos vezetékes telefonok és a mobilkészülékek fejlődése mellett meg kell említenünk az IP alapú telefonokat is, amelyek csak röviddel ezelőtt kezdtek népszerűvé válni.

Miért kellett ennyit várnunk erre? A válasz nagyon egyszerű: el kellett jutnunk addig, hogy bármikor elérhetővé váljon az olcsó, de jó minőségű internet.

Mit értünk IP telefonálás alatt?

Amikor a telefonbeszélgetésünket nem a hagyományos telefonhálózaton keresztül bonyolítjuk, hanem az internet hálózatát használjuk (VoIP – Voice over IP) a hang továbbítására. Mivel mára már Magyarországon szinte mindenhol elérhető jó minőségű internetszolgáltatás, ezért bizony komolyan számolnunk kell az internetalapú telefonálás lehetőségével. Felhívom a Kedves Olvasó figyelmét arra, hogy ne csak a népszerű azonnali üzenetküldő alkalmazásokban (Skype, Windows Live Messenger, stb.) lévő hanghívásra gondoljon! Ez a technológia ennél sokkal több! Hiszen ha csak a számítógépünkről tudnánk beszélgetést folytatni, akkor nem tört volna ekkora utat magának az IP telefon néven említett megoldás. Gondolom, senki sem szeret úgy beszélgetni, hogy beszélgetőpartnerét mindenki hallja, aki a helyiségben tartózkodik.

Természetesen használhatunk fejhallgatót is, de ez sem az igazi. Továbbá, mi lenne velünk, ha nem tudnánk felállni, esetleg elbújni egy félreeső tárgyalóba, vagy netán nem tudnák föl-alá sétálni, miközben beszélgetünk a partnereinkkel, családtagjainkkal. Ha mindezt nem tehetnénk meg, akkor én sem írtam volna ezt a cikket, mert akkor azt mondanám, hogy „ugyan már, ez csak játék”.

Merjek belevágni?

Mindenekelőtt az a legfontosabb, hogy higgyen benne és merjen dönteni. Jómagam 2008 tavaszán döntöttem úgy, hogy pusztán szórakozás és tesztelés céljából otthon kipróbálom az IP telefont. Annyira elégedett voltam vele, hogy már az első évben a családon belül is mertem ajánlani. Ezzel lehetővé vált, hogy azóta is ingyen beszélhetünk a családtagokkal vezetékes telefonon. Amennyiben eldöntötte, hogy VoIP telefont szeretne, akkor nincs más dolga, mint felkeresni egy ilyen szolgáltatással foglalkozó céget, akivel kialakítják az Ön saját IP alapú telefonját. Igazából egy kérdést mindig feltehet magának, ha habozik. Miért is ne? Hiszen van egy internet-előfizetésem és ezért fizetek akkor is, ha nem használom. Igazából ilyen alapon nincs semmi vesztenivalója.

Miért éri ez meg nekünk?

Első és legfontosabb előny, hogy lényegesen olcsóbb percdíjjal tud telefonálni. Különböző szolgáltatók egész változatos kedvezményeket, akciókat tudnak biztosítani. Az sem ritka, hogy egyes szolgáltatók ingyenes percdíjakat ajánlanak. Ezeket nevezzük „free days” napoknak. Léteznek olyan csomagok, hogy egy bizonyos összeg (kb. 2700 Ft) befizetése ellenében több hónapon keresztül (akár fél, egy év) heti ötórányi ingyen beszélgetést kínálnak valamennyi hazai és nagyon sok külföldi vezetékes irányba. Ugye mondanom sem kell, hogy ezek a hívások mindig másodperc alapú elszámolásúak.

Szép, hangzatos megoldásokról beszélünk, de vessük össze ezek előnyeit és hátrányait. Az ajánlat legfontosabb előnye kétségkívül a kedvezőbb telefonálási költség. Nem ritka az 50%-os megtakarítás úgy, hogy ugyanakkor többet telefonálhat. Emellett azt sem szabad elfelejtenie, hogy az IP alapú technológiára váltás során számos kiegészítő lehetőségekhez jut. A teljesség igénye nélkül néhány dolgot kiemelek:

- Fax to-Mail, amely lehetőséget ad arra, hogy az Önnek küldött faxot e-mailben megkapja. Ezzel irodán kívül is bármikor elolvashatja beérkező faxüzeneteit.

- Folyamatos egyenlegkövetéssel egy webes felületen bármikor megtekintheti, hogy áll a pillanatnyi havidíjjal.

- Hangposta üzenetét megkaphatja e-mailben.

- Akár külföldön van, akár otthon, mindig elérhetővé válik. Az is előfordulhat, hogy miközben partnere az irodai számon hívja Önt, fogalma sincs arról, hogy Ön éppen a pálmafák alatt kortyolgatja friss jeges koktélját.

Ha előnyökről beszélünk, akkor nézzük meg a hátrányát is. Könnyen belátható, hogy amennyiben nincs internet, akkor telefon sem lesz. Komplexitástól függően ez egyszeri beruházás egy analóg-telefon-adapterbe (ATA).

Összességében elmondhatom: én letettem a voksomat az IP telefonok mellett és ezt Önnek is bátran merem ajánlani. Próbálgassa, tesztelgesse, de ne sokat habozzon, mert hamarosan eljön az idő, amikor ez az új szolgáltatás (kapcsolatteremtési lehetőség) ugyanolyan elterjedt lesz, mint manapság az e-mail és az internet.

egy analóg-telefon-adapterbe (ATA).